Sokat tanulhattunk Selcótól, aki át- és túlélte a délszláv háborút. Ismét az ő írása következik, néhány jótanáccsal és tapasztalattal szolgálva számunkra. Ezúttal arról lesz szó, hogy egy összeomlott gazdasági helyzetben, ahol gyakorlatilag ismeretlen a pénz fogalma, a bankok stb., hogyan lehet boldogulni, áruhoz, szolgáltatásokhoz jutni. Mert bármennyire is felkészült egy prepper, mindig lesz egy-két olyan apróság, amit mástól kell beszereznie, vagy olyan munkát kell elvégeznie, amit saját kútfőből nem tud megoldani.
Mindannyian a tudásunkra kell hagyatkoznunk SHTF esetén, ezért abban reménykedünk, hogy az ismereteink segítségével átvészelhetjük a nehezebb időszakokat. Választhatunk, hogy mit tanulunk: önvédelmet, élelmiszertartósítási praktikákat, növénytermesztést vagy hogy hogyan gyógyítsunk meg másokat. Ennek megfelelően szerezzük be a felszerelésünket is. Mindenki másként áll hozzá a dologhoz: van, aki sokfélét tanul, mindenből egy kicsit, lefedve a teljes palettát, míg van, aki egy dologba ássa bele magát mélyebben.
Mégis, az átlagember úgy képzeli el a cserekereskedelmet, mint valami jelenetet egy hollywoodi filmből: a hátunkra kapunk egy zsák krumplit és elcseréljük mondjuk elemekre. Vagy hogy lesz egy hely, egy piactér, ahol megnézhetjük a kínálatot. Bármennyire is felkészült a prepper, egy igazi SHTF szituációban az életének szerves részét fogja képezni a cserebere, ez lesz az egyik módja annak, hogy különböző dolgokat beszerezzen magának.
Érdemes még ma elgondolkodni ezen. Ha okosan készülünk fel a SHTF-re, akkor rengeteg hasznos felszerelést tudunk majd beszerezni és jobb életkörülményeket tudunk majd biztosítani magunknak.
1. SHTF (igazi) = nincsenek többé törvények
Ha lesz egy kis időd ma elgondolkodni a cserekereskedelmen, kezdd annak a felismerésével, hogy igazi SHTF esetén semmilyen törvény nincs. Csak ennek tudatában lépj tovább! A lényeg az, hogy kulcsfontosságú megértened mennyire megváltozik körülötted a világ, ha nincsenek szabályok. Ezt elég nehéz elképzelni, de ha egy teljesen más nézőpontból tekintesz a világra, akkor abból a szemszögből kell a kereskedelemre is tekinteni.