A 3-as szám lehet a kulcsa egy vészhelyzet túlélésének. Ha prioritás alapján szeretnénk sorbaállítani szükségleteinket, ez segítséget nyújthat. A hármas szabály ismeretével mindig a lehető legjobb döntést hozhatjuk baj esetén.
"Sok kezdő gondolja úgy, hogy az élelemszerzés a legfontosabb, amit túléléskor tenni kell. Úgyhogy az egész napjukat bogyók gyűjtögetésével töltik, minden energiájukat erre fecsérlik, miközben rájuk esteledik. Kezd hűvös lenni. Beborul az ég, esni kezd. Ennivalójuk még mindig nincs, fáradtak s fedél sincs a fejük felett. Nem szívesen lennénk ebben a helyzetben. Hát te?"
Vészhelyzetben nagyon sokan blokkolnak le. A káosz és zavar közben az emberi agy egy korábbi tapasztalat alapján próbál megfelelő döntést hozni. Ha nem tud, akkor megdermed az ember és döntésképtelenné válik. 3 másodperced van rá, hogy reményt találj és továbblépj. Egy baleset esetén pillanatok alatt lángbaborulhat az autó, vonat stb., így ez a 3 másodperc életmentő lehet. A túlélés azon múlhat, ha képesek vagyunk a reménytelenséget elhessegetni és megoldást találni a problémára, amivel szembenézünk.
3 perc levegő nélkül
Csak kevés ember képes 3 percig vagy annál tovább kibírni lélegzetvétel nélkül. Ha ilyen helyzetbe kerülnénk, a legmagasabb prioritás a megfelelő levegő lesz: magyarul keressünk egy olyan helyet, ahol normálisan tudunk lélegezni.
3 óra fedél nélkül (extrém körülmények között)
Ha tudunk lélegezni, a következő lépés a megfelelő szállás kialakítása vagy keresése. Akik az egész napjukat meneteléssel töltik két hibát követhetnek el: körbe-körbe fognak járni és/vagy rájuk esteledik, mielőtt megfelelő alvóhelyet találtak / készítettek volna. Különösen zord időjárási körülmények között napokig élhet az ember víz, hetekig élhet étel nélkül, de csak nagyon rövid ideig bírja megfelelő szállás nélkül. Hidegben a hipotermia (a test kihűlése) okozhatja a legnagyobb gondot, melegben a napsugárzás és a hőség miatt érdemes odafigyelni a megfelelő búvóhelyre, ahol meghúzhatjuk magunkat. (Ajánlom korábbi cikkemet: Sátor vagy ponyva?)
3 nap víz nélkül
A következő kihívás az ivóvíz beszerzése lesz. Ez lehet az esőtől kezdve a forrásokig szinte minden. (Korábbi cikkeim ezzel kapcsolatban: Víztisztítás alapfokon; Víz tárolása). Kerüljük a sok izzadással és légzéssel járó tevékenységeket, ami miatt jelentős mennyiségű folyadék távozhat szervezetünkből. Lehetőség szerint munkavégzést egy helyben állva / ülve végezzünk. Bármi is történjék, hamarosan újból vízre lesz szükségünk.
3 hét élelmiszer nélkül
Néhányan közülünk még akár ettől tovább is kibírhatják étel nélkül, de a túlélés szempontjából fontos lesz a megfelelő utánpótlás beszerzése néhány héten belül. Csupán vízzel tehát ettől tovább is ki lehet bekkelni, de előbb-utóbb szükség lesz a tápanyagok pótlására.
3 hónapig társ nélkül
Ez tulajdonképpen az első pont kiegészítése, folytatása is lehet. A túlélés érdekében a legtöbb embernek szüksége lesz valamilyen társra vagy közösségre. Tudni, hogy valaki mellettünk áll, törődik velünk, segíthet reményt adni nehezebb pillanatokban, hogy a hosszabb napok is könnyebben eltelhessenek. Az erős hit egyértelműen segíthet a legtöbb túlélőnek. (Egyedül vagy csoportban?)