Az index is írt már egy cikket róla (itt olvasható), hogy Hawaii összes szigetén cunamiriadót rendeltek el egy korábban bekövetkezett 7,7-es erősségű földrengés miatt. Az utakon máris dugók alakultak ki - a sors iróniája, hogy sok helyen éppen a partmenti útszakaszokon torlódtak fel az autók.
Bár a hatóságok nem számolnak akkora szökőárral, mint a 2011-es japán cunami idején, de egyes becslések szerint a közelgő hullámok akár 2 méteresre is dagadhatnak. Később frissítem a posztot.
Frissítés (12:25)
A benzinkutaknál már a riasztást követő percekben hosszú sorok alakultak ki. Úgy tűnik, sok embernek még egy teli tank üzemanyaga sincs vész esetére. Nem szeretnék ítélkezni felettük, de nem lett volna jobb még tegnap sorbanállni a benzinért, ahelyett, hogy a cunamiriadó kellős közepén araszolgasson a sorban? Ezt az időt hasznosabban is tölthették volna (pl. magasabban fekvő területekre meneküléssel), ha idejében felkészültek volna. Egy újabb lecke, nekünk.
Frissítés
Szerencsésen végződött az esemény, a legnagyobb hullám is csak 80 cm-es volt. Jelentős károk és sérülés úgy tűnik, nem történt. A helyi katasztrófavédelem vezetője szerint bár szükségtelen volt a kitelepítés, de gyakorlatnak nem volt rossz.