Egy korábbi műsorajánló posztban sokat beszélgettünk a különböző műsorokban szereplő prepperekről, hogy milyen képet alakítanak ki rólunk az átlagember számára. A leginkább nyomatott műsor a témában jelenleg a Doomsday's Preppers, ami hagy némi keserű szájízt a legtöbb hozzászólónál. Egy véletlen klikkelés után bukkantam rá a NatGeo műsorának brit változatára, amit most megosztok itt is. Egyrészt mert én is itt élek, másrészt pedig az epizódban kevésbé "elszállt" (avagy zizi) embereket láthatunk. Bár a narrátor próbálja az amerikai sablont ráerőltetni, szerencsére a műsor igen visszafogott lett az óceánon túli, showelemekkel díszített társához képest.
Pár dolog, ami tetszett: rögtön az elején a Falklandot megjárt veterán története, hogy miért lett prepper. A kevés preppernő közül egy, aki egészen új ötleteket is ad, mire érdemes még felkészülni. ;) Vagy a Szlovákiában élő brit, aki már inkább az önellátásra törekszik, is mondott pár érdekes dolgot például a szanitációról. Láthatunk még rejtekhelyet is egy másik fickótól. Na de nem mesélem el az egészet, inkább itt a videó: